Kemény István: Száz év türelem

...tévedés, hogy az emberek meg akarják érteni egymást, egyszerűen csak hörögni és morogni akarnak, hogy kitöltsék az űrt az életükben egész a halálig, és aki a Lényeget emlegeti, az beleköp a közös levesbe - Kemény István 2flekkenjét olvashatják.
Kemény István

(A következő verset én írtam, és tavalyelőtt jelent meg a Népszabadságban, a második verset pedig Rapai Ágnes, és két hete közölte az Élet és Irodalom.)

Szélsőséges dalocska

Fasisztát festesz a falra,
barnának és feketének,
gonosz és csúf az arca.
Fasisztát festesz a falra,
szinte lelép a hallba,
ügyes vagy, szívem, szép lett.
Fasisztát festesz a falra,
barnának és feketének.

Kicsit hasonlít hozzám,
bár nem vagyok fasiszta.
Nem baj, ilyen lett most már.
Kicsit hasonlít hozzám,
de főleg a kamaszlány-
os, vad túlzásaidra.
Kicsit hasonlít hozzám,
bár nem vagyok fasiszta.

Most várod, hogy megtagadjam,
meg is tagadnám, hogyne,
ha nem múlna semmi rajtam.
Most várod, hogy megtagadjam
a műved, szívem, na jó, de
majd mit tagadok, ha baj van?
Ha nem múlna semmi rajtam,
komolyan venném, hogyne.

Vicces vagyok

Azt mondja, nem olyan nagy a baj,
fölösleges még pánikba esnem,
sőt hiba, hogyha jól belegondol,
minek izgatni a népeket.

Majd ő szól, ne féljek, időben,
mert mindennek megvan az ideje,
az övéit jobban ismeri,
lazítsak, ne lássak rémeket.

Azt mondja, ő sem befolyásol,
higgyek, amiben hinni szeretnék.
Mindegy, mit beszélek, elfogad.
Szeret, és ennyi legyen elég.

Ne fessek fasisztát a falra,
rám ijeszt, azután felkacag.
Ti mindentől úgy megijedtek!
Néha olyan viccesek vagytok.

***
Kedves Ágnes, versedet köszönöm, azt hiszem, értem is. Ha jobban belegondolok, talán azért is írtam a veszekedős verset, hogy kiprovokáljak vele egy választ. Látom, hogy Te is érted az én versemet, fasisztának se tartasz, legfeljebb csak egy majdnem ártalmatlan seggfejnek, és csak arra figyelmeztetsz finoman, hogy úgy osztom az észt a versemben, mint a legrosszabb fajta férj.

És igazad van. Fasisztafalrafestős versem iróniáját a tehetetlenség szülte, mint minden iróniát. Az előzményekről annyit, hogy körülbelül harminc éve szerelmes vagyok a Lényegbe, kamaszkorom vége óta, amikor nagyjából eldőlt, hogy nem lesz belőlem semmi, mert abban az életkorban, amikor más nekilát valakivé lenni, én a Lényeget kezdtem keresni, verseket írtam, főleg arról, hogy mi miért megy tönkre ebben a vacak országban-kontinensen-bolygón, és több mint harminc éve leginkább a huszadik század történelme érdekel és azok a felfoghatatlan tragédiák, amik az előttem járó két-három generációval történtek meg, mert ott van valahol a Lényeg, legalábbis ott mutatkozik meg az egész emberi történelemben a legtisztábban, ott, a huszadik század közepén, márpedig én éppen a Lényeget keresem, akármilyen röhejes vagyok is ezzel, ráadásul sokszor épp csak az nem látja meg a Lényeget, aki keresi, mindenki más igen, és ettől tartok is nagyon, de néha-néha, tényleg csak a legjobb pillanataimban úgy érzem, na most mégis megláttam valamit a Lényegből, valami egészen kevéskét, azt például, hogy az új Auschwitzokat-Gulagokat-Szrebrenicákat legalább száz év türelemmel lehet csak elkerülni, lassan kitartóan tanítva meg a közös minimumra a teljes társadalmat, nincs-elveszett-lélek-alapon mindenkit, és mindenkinek a gyerekeit is és a gyerekei gyerekeit is kifogyhatatlan szeretettel tanítani, soha nem kioktatni, senkit nem körberöhögni, komplexust csak oldani, soha nem kelteni, saját nagyobb tudásunkkal soha nem kérkedni, és ez lehetne a mi nemzedékünk történelmi küldetése, bal- és jobboldali értelmiségé közösen: megszervezni ezt a száz év türelmet, és ez irgalmatlanul nagy és szép feladat lenne, szóval egyik legjobb pillanatomban ez jutott eszembe, hogy talán ez lenne a Lényeg, ez a száz év türelem, és ezt megpróbáltam elmondani Neki, aki a legközelebb áll hozzám, és úgy ismer, mint én saját magamat, és látja rajtam, hogy most pont olyan pofát vágok, mint amikor éppen megpillantom a Lényeget, vagy azt hiszem, hogy megpillantottam, és Ő tudja, hogy ezt most azért dadogom el neki, hogy mondja nekem azt, igazam van, vagy mondja azt, hogy István, ez hülyeség, naiv, lila fontoskodás, konkrétumokat mondjál vagy semmit, mi az, hogy száz év türelem, de nem baj, válaszolja csak ezt nekem, csak jussunk most ketten valamire, és akkor Ő, aki a legközelebb áll hozzám, így válaszolt nekem:

- Hát te tényleg nem látod, hogy az Orbán Viktor csak a hatalmat akarja?

És én tudtam, hogy nem azért válaszol nekem így, mert belém akarja fojtani a szót, hanem mert fél, és káosz van Benne, éppúgy, mint bennem, pedig Ő is minimum annyit tud a Lényegről, mint én, csak Ő kisbetűvel gondolja, mert nincs akkora arca mint nekem, és ráadásul a mienk az egyik legjobb házasság azok közül, amiket valaha láttam, a csodánkra járnak messze földről, és én ezért először nem válaszoltam Neki, hogy hagyjál már békén az Orbán Viktorral, hogy jön ide az Orbán Viktor, pedig tudtam ám, hogy jön ide, mert azért tényleg a Lényeget keresem harminc éve, és a Lényeghez hozzátartozik az is, hogy hogy jön valahova Orbán Viktor, hogy lesz a melléktémából főtéma és a főtémát hogy nyeli el a feledés, ilyeneket azért illik nekem tudni a Lényegről, ha már pont a Lényeg miatt nem lett belőlem semmi, de ekkor már mégsem a Lényeg járt az eszemben, hanem legjobb szándékom ellenére mégiscsak elborult aggyal üvöltöttem, hogy hogy jön ide már megint az Orbán Viktor, és azt kezdtem bizonygatni, hogy nem vagyok fideszes, de ezzel egyúttal már azt bizonygattam, hogy fasiszta se vagyok, és már megint nem értettem, hogy kerülünk már megint ebbe az idióta helyzetbe pont mi, és tehetetlenségemben azt üvöltöttem, hogy a mi vitáink soha nem a Lényegről szólnak, semmi közük a megoldáshoz, hanem csak közös időtöltés az egész, játszma, és egyáltalán az emberi viták sem a megoldásról szólnak, mért szólnának pont a megoldásról, tévedés, hogy az emberek meg akarják érteni egymást, egyszerűen csak hörögni és morogni akarnak, hogy kitöltsék az űrt az életükben egész a halálig, és aki a Lényeget emlegeti, az beleköp a közös levesbe, mert talán tényleg csak ennyi a Lényeg, a közös űrkitöltés, és ezt mindenki tudja, csak pont én nem, és ezzel a hörgés-morgással tesszük tönkre egymást ebben a vacak országban-földrészen-bolygón, mert igazából minden ember azt akarja, hogy legyen már vége ennek a földi bohózatnak, úgyhogy jöjjenek csak a goj motorosok, vagy a pincérnek öltözött munkásőrök, vagy az alkaida, jöjjön az összes elmebeteg, és foglalja el méltó helyét, a miénket, működésképtelen balos és jobbos magyar értelmiségiekét, mert mi festettük őket a falra az elmúlt tizenöt-húsz év során, ők csak lejöttek onnan, hogy rendet tegyenek, mert nekik ez a dolguk a világban, és ők tudják a dolgukat, ellentétben velünk, mert nekünk úgy látszik, tényleg nincs semmi dolgunk sehol, nem is kell nekünk se cél, se feladat, pláne nem történelmi küldetés, nem kell nekünk semmi, hadd tűnjünk el nyomtalanul, az való nekünk.

Száz év türelmet szerettem volna, de egy türelmetlen, kioktató verset írtam a végén, mert én se vagyok kivétel, valahogy így történt, Ágnes.

Szeretettel: István

http://kemeny.irolap.hu/hu/szaz-ev-turelem