Sándor András: E ruhátlan lét: a költészet

Tekintet, 1995/5 6, 183. oldal

Részletek Sándor András kritikájából:

Rapai alapjában véve saját világának, és ez távolról sem véletlenül a miénk is, állapotát írja le szóról szóra. Szaggatott beszédmodorban ábrázolja a világot, és művészete által a részletekből létrejön korunk állagfelvétele: nem valamiféle vértelen felsorolás, hanem egy én megfigyelései, füstjelei, víziói, amelyekkel sikerül a világot egy darázs szemének 3000-facettás, mindig új töréseiben ábrázolnia

Máshol címen adta ki első verseskötetét 1985-ben, a másodikat, A darázs szemét 1990-ben, harmadik kötete készülőben van. Több mint háromszáz verse jelent meg folyóiratokban és antológiákban. Felesleges mondani, hogy költészetének Magyarországon mégsem az a visszhangja, melyet költői képessége szerint megérdemelne. Ennek magyarázatát talán leginkább abban lehet keresni, hogy a magyar költészet nemcsak nyelvi okokból zárt területének bizonyos törvényszerűségei vannak, melyek Rapait nem részesítik előnyben. Mivel annak következetes fejlődése a modern irányzatok felé még mindig hiányos (itt nem csupán fáziseltolódásról van szó; még az is vitatható, hogy Ady és követői kimerítően ápolták volna a Beaudelaire-Rimbaud-Verlaine irányzat újításait; annyi azonban bizonyos, hogy Mallarmé igen jelentős költészetének nálunk semmiféle párhuzama sincs; Kassák és körének század eleji avantgarde írásai sem hagytak közvetlen nyomot a magyar lírában), a kritika nem tud felkészülten értékelni egy költőnőt, aki verseivel minden nehézség nélkül beilleszkedik a modern költészet folyamatába. Egy magyar kritikusa, Pécsi Györgyi, ezt így magyarázza: Legközelebbi rokona talán Sylvia Plath; Mindez annyiban (lehet) fontos, hogy Rapai erős, szuverén, határozott karakterű költészete nem annyira az itthoni, néhány, szokásosan besorolható irányzat talajából nőtt ki, hanem egy életérzésben közeli, de megszólalásában elütő hagyományhoz kapcsolódik inkább:

Hát igen. Inkább.
Ha mindenáron be akarja sorolni az ember, akkor Rapai egyike az ún. Új szenzibilitás kevés magyar képviselőinek. (A posztmodern költészet egyik ágazatáról van szó; általam összeeszkábált rövid-definíció: A mindennapi lelki benyomások és a kézzel fogható valóság elvontan érzékletes költészete.) Finom ráérzéssel reagálva érzelmekre és eseményekre, szabadon asszociáló beszédfolyamatba ágyazza be azokat, melyek értelmi összefüggése nem okvetlenül töretlen. Nem szereti a bölcsességet a versben (Gyülekezet), hagyja, hogy az eszmék akadályain bukdácsoljon (Aranyeső) az mialatt mások még a gondolati líra mély komolyságát és a magyar költészet filozófiai karakterét ápolják. Nyíltabban beszél az asszonyi életérzésről, mint legtöbb kortársa, mintegy mellékesen utalva a női testi és gondolatvilágra.

(Zürich)